10. Érzések és semmi

Ez most egy kevésbé izgalmas rész lett. Azért remélem tetszik majd...

Csendesen ballagtunk vissza a többiekhez. Harry erőltetett mosollyal az arcán lépett ki az erdőből. Az események rányomták a bélyegüket a kedvére. Egész délután figyeltem őt. Néha rámpillantott mikor Kitty és Zayn megfogták egymás kezét vagy épp csókolóztak. Ilyenkor bátorító mosolyt küldtem felé.
Hazafelé menet a kisbuszban a fél társaság bealudt. Én csak kifele bámultam az ablakon és végiggondoltam az eseményeket.
Először bejelentettem, hogy koncertre megyünk, eltörtem a csuklóm, kiderült, hogy Mike nem szerelmes belém, Kitty odaadta Harry-nek a kalapját, koncert, felhívtak a színpadra, Louissal számot cseréltünk aminek végül semmi értelme nem volt, mert náluk aludtunk. Az igazság vagy csók, Kitty és Zayn csókja, az enyém Lou-val, a két fiú között alvás, a baleset. Az éneklés a fiúkkal, Josh hazajön, kiderül, hogy Louis az unokatesóm. A meghívás a strandra, a buli, mikor kiderült, hogy senkinek sem az tetszik aki eddig. És most Josh és Mira egy pár, ahogy Zayn és Kitty is. Mintha minden felgyorsult volna. És minden azzal a koncerttel kezdődött...
Mikor a fiúk kiraktak minket Kitty megölelt mindenkit. Zaynnek adott egy búcsúcsókot.
- Akkor holnap este hétkor.- mondta a srácnak.
A One Direction visszaszállt a buszba. Harry maradt utoljára. Megöleltem és a fülébe súgtam.
- Ki fogod bírni.
- Remélem...- motyogta és még szorosabban megölelt.- Kösz az... Empátiát.
A felhajtón vártam meg még a kisbusz befordul a sarkon.A lányok is elkezdtek hazaszállingózni. Mira és a bátyám gyors csókkal búcsúztak el.
Én karon ragadtam Kitty-t és hátravittem a hátsókertbe.
- Ide figyelj! - mondtam a boldogságtól szinte repdeső lánynak.- Örülök neked meg Zaynnek, de azért figyelhetnél másokra is.
A barátnőm furcsán nézett rám.
- Kire gondolsz? - érdeklődött.
- Harry.- sóhajtottam.- Figyu, a srác reménytelenül beléd van zúgva. Szerintem...
- Hadd döntsem el én, hogy mit csinálok! - vágott közbe durván.- Ne ronts már el mindent. Nem bírod elviselni, hogy boldog vagyok? Amúgy is úgy tűnik, hogy Harry egészen jól elvan veled.
Ezzel elviharzott.
- Harry szomorú, Kitty bunkó... Ha a szerelem ezt teszi az emberrel akkor nem kérek belőle.- motyogtam és csak remélni tudtam, hogy a bátyám még a régi.
A tesóm a tűzhely mellett állt és egy cetlit olvasgatott.
- Anyának sürgősen Philly-be kellett utaznia. Azt írja, hogy helyettesítenie kell valami műtőorvost, mert ő a legjobb.- tájékoztatott.- Jövő csütörtökön jön.
- Akkor visszaér a szülinapomra.
- Holnap szerda lesz? - kérdezte.
- Nem, csütörtök.
- Akkor egy hétig csak ketten leszünk.
Bólogattam és felmentem a szobámba. Hanyatt dőltem az ágyamon. Ezernyi érzés kavargott bennem, de a legtöbbet elnyomta a düh amit Kitty irányába tápláltam. Nem voltam képes megérteni, hogy miért ordította le a fejemet mert segíteni akartam valakinek.
De éreztem még valamit. Megszerettem Harry-t. Eddig csak egy volt a bandából amit szeretek és amivel valamilyen csoda folytán összehozott a sors. Most azonban úgy éreztem, hogy nem bírok egyhelyben ülni amíg neki összetörik a szíve. A barátja lettem, a bajtársa aki segít neki átvészelni a nehéz időket. Ha nem is értettem meg teljesen, hogy mitől szenved ennyire(mert hát öt nap azért mégis csak öt nap) segíteni akartam neki.
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el sós vizes ruhában, fáradtan.

Másnap úgy ébredtem, hogy még mindig a tegnapi ruhámban voltam. Beviharzottam a fürdőbe és lezuhanyoztam.
Hirtelen felindulásból írtam egy SMS-t Mike-nak, hogy ha van ideje jöjjön át. Mesélni akartam valakinek.
Lementem a nappaliba, köszöntem a bátyámnak és bekapcsoltam a tévét.
- Nic, ma jönnek Jillianék Írországból. Anya meghívta őket a hétre.
Jill az anyai unokatestvérem volt. Írországban élt az apjával, John-nal és a húgával, Laurellel. Évente háromszor-négyszer ha találkoztunk velük.
Jillian egyidős volt velem. Magas, modellalkat ezüstszőke hajjal és magazinba illő arccal. Jellemben azonban ilyen legjobb barátnős volt. Imádott viccelődni, perverzkedni, de meghallgatta az embereket.
Laurel kreol bőrrel és bronzos szőke hajjal volt megáldva. Tizenkét éves létére fantasztikusan kiismerte az embereket. Geek szemcsit hordott és csak akkor nem volt a fején a fejhallgatója amikor aludt.
Mint mindig most is örültem, hogy láthatom őket. Legalább Mike is megismeri az unokatestvéreimet...mármint azokat akik nem Louis.
És már csengettek is. Ajtót nyitottam.
Amint Jillian meglátott a nyakamba ugrott.
- Jill, nyugi! Nem kapok levegőt.- jajdultam fel és lehámoztam magamról a szőkeséget. Ő erre a bátyámat kezdte ölelgetni.
- Szia Laurel.- köszöntem. Miután a kislány megállapította, hogy tényleg örülök neki, levette a fejéről a fejhallgatót és átkarolt.
- Nicky.- nyújtotta a kezét Jonathan.
- John bácsi.- ráztam meg.
Hát ja. John nagybátyám sosem volt túl közvetlen.
- Mesélj! Mi történt veled Nic? - visított Jillian.
Felmentünk a szobámba.
- Nos... Hol is kezdjem. Az elmúlt hét elképesztően őrült volt...
Koppkopp.
- Bejöhetek? - kérdezte egy fiú hang az ajtó másik oldaláról.
- Mike! Persze gyere! - kiáltottam ki. A barátom benézett és pislogott egy sort.
- Rosszkor jöttem? - kérdezte.
- Nem. Gyere meghallgathatod az elmúlt hét izgalmait. Jillian-nek is most kezdtem volna mesélni.- intettem neki, hogy üljön le.- Mindenek előtt Mike, ő itt Jillian vagy Jill Kingston az unokatestvérem. Jill, ő Mike Hunter a legjobb barátom.
Esetlenül kezetfogtak, látszólag nem nagyon tudtak mit kezdeni egymással.
Megelégeltem a szerencsétlenkedésüket és elkezdtem mesélni. Elmondtam mindent onnantól, hogy bejelentettem, hogy koncertre megyünk egészen a tegnapi strandolásig. Azt a részt azért kihagytam amikor Harry-t vigasztaltam(és egy újabb rím, komolyan mondom inkább verset kellene írnom [ez is rímelt]:-).
- Akkor Louis Tomlinson az unokatestvéred? - kérdezte Mike aki itt ragadt le.
- Akkor Zayn Malik most a barátnőddel jár? - esett le Jill álla, aki szintén Directioner volt.
- Igen és igen.- vigyorogtam.
- És megcsókoltad az unokatestvéredet? - kérdezték teljesen egyszerre.
- Nem... Vagyis igen, de nem. Csak szájrapuszi volt. És amúgy sem tudtam...- magyarázkodtam.
- Lányok és fiú! Ebéd! - ordított a bátyám.
Lementünk.
- Nekem sajnos mennem kell.- nézett az órájára Mike.- Szia Nicky. Jill...örültem. Remélem még találkozunk.
- Kedveled.- állapította meg Laurel.
- Igazad van.- mondta Jillian.
- Tudom. Aranyos fiú.- mosolyodott el.
Leültünk az asztalhoz és John bácsi az asztalra tette a csirkét.
- Nyamii! - kiáltottam és Laurellel egy másodperc alatt elloptuk a két lábat. Josh csak fejcsóválva nézett minket.
- Ilyen gyerekes tinédzsereket még életemben nem láttam. Bár...talán a One Direction.- fogta a kést és vágott magának egy darabot a csirke melléből.
Az említett bandáról eszembe jutott, Kitty és Zayn. Arra gondoltam, hogy mennyire nem illettek össze, most pedig egymásra találtak.
Ebéd után odamentem Laurelhez és elmeséltem neki azt a furcsa érzést ami tegnap óta van bennem.
Ez volt a válasza:
- Josh és Mira egyértelműen összeillenek ahogy Lilly és Neil vagy ki, meg Liam és Melissa is. Kitty valószínűleg kényszeresen ragaszkodik Zayn-hez mint a tulajdonához, de idővel felenged majd és akkor ők is tökéletes pár lesznek. Harryvel az a baj, hogy tényleg egy az egyben olyan mint Kitty, ezért nem tudja elengedni, de ez is elmúlik lassan. Lehet, hogy fél élet sem lesz elég neki, ez csak attól függ, hogy segít-e neki valaki. Nem szeretném megmondani neked, hogy mit csinálj, de gondold végig amit mondtam.
- Anyám! Te tényleg zseni vagy.- öleltem meg.
- Tudom. Pszichológusnak készülök.- nevette el magát.
Laurel valójában nem mondott semmi újat, csak segített megmagyarázni, hogy én mit gondolok. Rendszerezte a gondolataimat. Olyan dolgokat mondott ki amik eddig is bennem voltak, csak nem voltak megfogalmazódva.
Az egyetlen amit biztosan tudtam az, hogy Laurelnek tényleg mindig igaza van.

Hát ennyi lenne így hajnali háromkor.;-)